A város parkja

- Naaa.. kislááány... Azért ne legyünk ennyire vulgárisak... - vigyorogtam a telefonba - Akkor csak legalább hadd stíröljem kicsit. Már ezt is sajnálod egy szegény... éhes embertől? - vigyorogtam még mindig. Hogy hogy nem tudom levetkőzni önmagam! Rejtély!

- De... de... ott voltam. De most már itt vagyok. - mosolyogtam. - Ellenedre van? - kérdeztem megemelve a szemöldököm.

- Tudtam én, hogy te is szeretsz! - cuppantottam egyet a telefonba. - Itt vagyok aaa.. - néztem körbe. - A növények között aaa... parkban! Igen... - vigyorogtam. - Szóval mikor láthatom meg a kecses kis popódat? - kérdeztem megemelve az egyik szemöldököm. - Közelről! - vigyorogtam. Érdekes... erre nem voltam fáradt.

- Hát szia Csillagom! - szóltam bele némileg örömködve. - Nem hiányoztam? - kérdeztem elvigyorodva automatikusan. Nem ismert fel. Remek. - Oké, Farrah Will vagyok. Eljönnél értem, ha szépen megkérlek? - vettem elő a legbájosabb modoromat. Fáradt voltam. Kicsinált ez a nap. Ez a két nap.

(Tel. Farrah, Jensen ház)

(Csónakház)

Minden kihalt volt, már sehol senki nem lézengett. Nem is baj, szerettem a kihaltságot. Meg a nyugalmat. Persze mikor-hogy, de most éppenséggel jól esett.

Beérve a parkba, levágtam magam az egyik padra. Csak gondolkodtam. Hogy mi az istenen? Úgy mindenen. Nem tudom, hogy a jó életbe kapott el ez az "élet értelme" dolog, de lehet hogy a levegőváltozás okozza. Vagy megint az a lány... - sóhajtottam nagyot, azzal szétnyitottam a telefonom. Egy darabig csak néztem, de aztán kikerestem a számot és tárcsázva a fülemhez emeltem. Kicsöngött...

A város parkja