A város parkja

- Azt meghiszem. - motyogtam az orrom alatt feszült hosszúsággal szívva be a levegőt, mikor elindult és nem kicsit játszott rá a dolgokra. Keeeell nekem ez a nő, nagyon kell! - rántottam meg a fejem de, még mindig nem tudtam eltépni a szemem a seggéről. Viszont fejemben már fogalmazódott az újabb haditerv. Elviszem én a kicsikét. Egy olyan utazásra, ahonnan többé nem akar majd visszatérni. Keveseknek adatik meg. De ez a nő... biztosan megéri! És ha rászokik... még ágymelegítőnek is kitűnően beillik. - vigyorogtam csak magamnak, de ahogy a gyomrom is megkordult, rájöttem, hogy ideje flamózni is valamit. Ezért miután eltűnt vettem egy hátraarcot.

(Necronomicon)

- Igyekezni fogok - mosolyogtam még, bár láttam rajta, hogy egyértelműen tudható mire is gondol épp ahogy rám néz. Szinte éreztem hogy vetkőztet a szemeivel, és a szeme csillogásából ítélve kb. a bugyimnál tarthatott. Épp csak hogy csodálkoztam hogy még nem esett nekem. Nem olyan férfinak nézett ki aki sokat tökölne ha meg akar fektetni egy nőt. De mondjuk úgy, méltányoltam hogy nem mászott rám kérdés nélkül. Így talán ha fizetségre kerül sor, nem csak hajlandóságot mutatok majd... ki tudja.. Attól függ mennyire csinál nekem jó estét.
- Akkor hát, szia Callum - intettem neki egyet búcsúzóul, aztán egy csábos mozdulattal fordultam meg és ringó csípővel sétáltam el az ellenkező irányba, amerről jöttem eredetileg.

(folyt. köv. Chance Harbor főtere)

- Csinos légy! - dobtam oda neki nem kicsit szemérmetlenül futtatva végig rajta a szemem, nem mintha inkább nem csupaszon látnám magam alatt, de a helyzet kedvéért menjünk bele a játékba. Pláne amióta lazán lesmárolt. Van egy olyan érzésem, hogy a kiscsaj több meglepetést tartogat, mint azt gondolnám. Lehet hogy mégiscsak könnyű dolgom lesz?

- Remek - mosolyogtam Rá aztán, ahogy ismét elhúzódtam. - Nos, akkor... azt hiszem tán tényleg jobb is lesz ha én lassan megyek. Elvégre... egy lánynak illik kinézni valahogy ha buliba megy este - kacsintottam Callumra, amit persze burkolatban úgy értettem hogy megyek és lopok ruhát valami butikból, mert az én ütött-kopott cuccaimban egy szórakozóhelyre tuti nem illik bemenni. Ha már mulatni megyek, nézzek ki valahogy. Kisváros, szóval nyilván nem viszik túlzásba a biztonságot. Csórok valahonnan valami kis könnyű ruhát. Most úgyis nézek ki annyira rendezettnek hogy ne vágják le rögtön amint belépek hogy tolvaj vagyok.

Újra szívtam a cigiből és kifújva a füstjét bólintottam amikor helyeselt. Jóóól van Callum, jól csinálod. Újabb áldozat. - veregettem meg a saját vállamat gondolatban, mikor még mindig figyelve láttam, hogy hezitál. Nem tudtam mire készül. Egészen addig míg meg nem tette. Eeerős volt a kísértés, hogy elkapjam a derekát és folytassam amibe belekezdett, de nem ijesztjük meg a prédát. Ezért csak elmosolyodtam és elszívtam a maradékot

- A legjobb helyet fogod kapni. - mosolyogtam és elpöcköltem a csikket. - Garantálom! - kacsintottam és kifújtam a füst végét. Na ja! Így kell ezt csinálni!

- Éjfél - bólintottam lassan, és egy újabb mosoly ült ki az arcomra. - Rendben, pontosságban jó vagyok. Nem szeretek lemaradni - mondtam, majd lassan, szinte csak csúsztatva a lábam, tettem egy lépést feléje. Hogy mit akartam? Magam sem voltam benne biztos. Azt tudtam, hogy ha jó bulit akarok, azért fizetni kell. Adni kell, hogy cserébe minőséget kapjunk. És nyilván nem árt meg az előleg ha ma este piálni akarok, amit pedig akartam. Így odahajoltam lassan Callum arcához és egy gyors csókot nyomtam a szájára. Cigi íze volt, ami nem tetszett, de mit válogassak? Az árú az árú, a fizetség meg fizetség. Aki mulatni akar, ne válogasson.
- Előleg - kacsintottam Rá, ahogy elhúzódtam aztán. - Hogy cserébe fenntarts nekem egy jó helyet este. Ha netán mégis késnék.

Teeeetszett ez a hirtelen váltás, most csillant csak meg valami ott a szemekben, a gyönyörű tartás mögött.

- Éjfélkor! Kereken... éjfélkor. - vágtam rá nem kapkodva, de erőteljesen tartva a tekintetét. - Ne késs! Mert akkor lemaradsz. - kacsintottam utalva az éjféli procedúrára, aaaaz a legizgalmasabb.

- Én nem különben - feleltem amint kezet csókolt, és amint Ő újra cigit gyújtott magának, én tettem egy lépést hátrafelé. Indulni készültem? Nos, igen, talán. De aztán meggondoltam magam, amint eszembe jutott egy újabb kérdés.
- Na és hány óra tájt kezdődik ott az igazi buli? Csak mert a lagymatag andalgás nem hoz tűzbe - néztem végig rajta jelentőségteljesen, kissé oldalra billentve a fejemet.

- Helyes döntés. - mosolyogtam még mindig és ahogy a kezembe nyújtotta a kezét, folyamatosan tartva a tekintetét lágyan megcsókoltam. - Akkor este, Kisasszony. - emelkedtem el - Alig várom! - nyomtam meg egy gyors kacsintással és kezem máris a hátsó zsebemben túrkált. Újabb cigi, megint tűz. Ez van. Élvezd az életet. Hát én megteszem!

- Ismert, hát persze - bólintottam rá a szavaira, s ahogy követtem mozdulatait, végül csak rábólintottam a kérdésére. - Nos, ha olyan tökéletes vagyok, miért is ne? Szeretek bulizni - mosolyogtam rá, s ezúttal hagytam hogy megfogja a kezemet. Már csak azért is, mert egy, Ő épp udvarias volt, kettő, a potyaitalt sosem utasítom vissza, és három, végülis még hasznom is lehet a dologból, ha a pasi csak úgy osztogatja a szép lányoknak a VIP belépőket. No meg, amúgy is, könnyebb úgy elviselni az életet, ha az ember néha nem tud magáról túl sokat, és úgy látszott a pasit érdeklem, ha mást nem is, az italt simán elfogadom tőle, arra végülis minden pasi jó.

- Csak ismert. - kacsintottam újra és megint elmosolyodtam. Nehéz volt nem felszínre engedni a tetszésemet. Na meg aztán, miért is rejtegetném? Persze ha a préda megkívánja...

- Ami tökéletes az vonzza a szemet. Amióta világ a világ. - mosolyogtam megint és a számhoz emelve a cigimet egy slukkra szívtam ki a maradékot. - De ha neked problémát jelent... - játszottam rá panaszosan és előrébb dőlve elnyomtam a csikkemet a karfán és félre dobva felálltam.

- Akkor este látlak? Opal... - nyújtottam felé a kezemet az övéért gyengén meghajolva, és hiába a tettetett alázat, egyszerűen élveztem.

- Ilyen fontos ember vagy? Callum? - kérdeztem, hasonló hanglejtéssel ejtve ki a nevét, mint Ő az enyémet. Neem tetszett ahogy méregetett. Úgy bámult rám mint műgyűjtő az ócskás piacon, ahol kincseket keresgél.
- Muszáj így bámulnod? - kérdeztem is meg hangosan, s közben két karomat összefontam a mellem alatt. Kissé bosszantó volt, szó ami szó. Prédának éreztem magam. Épp csak az eladót nem láttam.

Újra elmosolyodtam.

- Elég, ha ennyit tudsz. - nyomtam el egy kacsintást és megintcsak belefeledkeztem a cigibe. - Az italra pedig... a vendégem vagy. - toltam meg egy bólintással - Keress meg! Bárkitől kérdezed, tudni fogják ki vagyok. Opal... - mosolyogtam megint. Teeetszett nekem a kislány, nagyon is tetszett. De lehet hogy az volt ami igazán megfogott benne, hogy nehéz meló. Sosem szerettem a könnyű eseteket. Egy trófea, akkor trófea, ha megdolgozol érte! Olcsó húsnak híg a leve...

Figyeltem hogyan hajtja meg felém a fejét, de a szemei továbbra is az enyémekbe mélyedtek. Nem eresztette a pillantásom. Viszont hiába, amikor a kezét nyújtotta, nem viszonoztam. Épp eleget fogdosta már a kezem, nem kérek többet.
- Callum? Szegényebb vagy mint én, hogy neked csak egy név jutott? - kérdeztem, bár nem piszkálódva, inkább gyanakodva, kíváncsian. Az "egynevű" fickók sosem az érem jó oldalán ácsorognak. - Elmegyek, ha nem lesz szó több igéről. Viszont egy italra nyugodtan meghívhatsz - feleltem, hisz ha valamit, hát azt simán elfogadom ha felajánlják. - És.. az én nevem Opal. Opal Lin - mutatkoztam aztán be. Végülis ez a pasi tuti nem tart kapcsolatot se a rendőrséggel, se más hatóságokkal, így ennyi nem árthat.

- Trükk... - mosolyogtam megint - Ahogy érzed. - hajtottam meg a fejem végig tartva a tekintetét, majd újra kiegyenesedtem.

- Callum! - nyújtottam felé kezet, de ahogy rápillantott és nem reagált, mosollyal húztam vissza. Ha nem, nem. Nem erőszak. - És ha ma este eljössz... talán egy távoltartási igét is megbeszéhetünk. - mosolyogtam még mindig kacéran a szemeibe, na nem bántón, nem akarom én, hogy a riadt préda eliszkoljon, csak úgy gyenge, mesterkélt hívogatással a szememben.

Nem tetszett... de még mennyire hogy nem... Körülöttem aztán ne hókusz-pókuszoljanak, főleg ne szellemekkel... főleg ne akkor ha esetleg talán az a szemét nevelőapám is lehet szellem... Ne jöjjön egy se a közelembe... Félek tőlük...
- Nagyon vicces trükk - néztem szúrós szemekkel a férfira, de nem mentem közelebb, Ő engem csak ne fogdosson... - De akár vannak szellemeid, akár nincsenek, engem inkább kerüljenek ki... nem bízok se élőben se holtban... Ellenben... ha már ennyire ismerkedsz, netán elárulhatnád, ki is vagy? A bemutatkozás talán előbbre való lenne mint a trükközés.

Elmosolyodtam. Nem vitás egy kis színpadiasságot is vittem bele, de az, oda kellett.

- Csak megmutattam mire is képesek azok az istenek akik „nem léteznek”.- mosolyogtam tovább a szemeibe, újra szippantva a cigiből. – És mi mindenre képes az, aki képes uralni az erejüket. – kacsintottam valahogy akaratlanul is szélesebbre húzva a mosolyomat, hisz sütött belőle, hogy ő az, akinek minderre szüksége van. Még ha az egész csak mézesmadzag is, deee... bár ki tudja? – mosolyogtam megint a saját gondolataimon.

Már ez a "most" se tetszett, hisz oké hogy most cigizik, de ezek szerint egy vérbeli "rosszfiú" akadt ezúttal az utamba. Aki ha nem tévedek, füvezik. Oké, hogy amíg magyarázott figyeltem rá, jó, addig nem volt gáz, de ahogy elkapta a kezemet, és valami izé nyelven kezdett hadoválni, hát az már megijesztett.
- Engedj el! - szóltam rá erélyesen, és rémülten próbáltam elhúzni a szorításából a kezemet de túl erős volt hozzám képest. - Nem hallod?! Eressz! - próbálkoztam csak azért is, de Ő mintha meg se hallott volna, folytatta azt a valamit. Éreztem hogy valami fura történik, olyan érdekes lett a levegő amit én magam is hevesen kapkodtam, és ahogy a szél feltámadt, azt hiszem talán fel is sikkantottam.
Megkönnyebbüléssel töltött el amikor elhallgatott és a kezem felszabadult, s bosszantott hogy olyan nyugalommal nézett rám mintha csak nem valami... valami boszorkánytrükkszerű játékot űzött volna velem alig pár másodperce...
- Mit műveltél?! - követeltem az információt, miközben Ő újra elővette a cigijét, én meg felpattantam mellőle, és teljes bizalmatlansággal méregettem. Hogy miért nem futottam el máris? Mert tudni akartam hogy gúnyt űzött-e a hitetlenségemből, vagy komolyan csinált is valamit...?

Megint elmosolyodtam. Naiv a kislány. Mmmmmm...

- Hogy mit? Camelt. - fordítottam el a kezemben a szálat, rendesen rájátszva nézegetve. - Most. - fordultam vissza hozzá, újra kacsintva és elérkezettnek láttam az időt, hogy leüljek mellé és végigfuttatva szabad karomat a pad tetején hátradőljek.

- Már senki sem hisz a mesékben. - vigyorodtam el szélesen magasba fújva a füstöt. Mese. Igen, addig jó amíg mindenki így vélekedik róla. Kivéve azt akit én akarok. - A voodoo több, mint egyszerű játékbabák tűvel szurkálása, kislány! A voodoo egy életforma. Hatalom! Alázat az istenek iránt! - mosolyogtam előre dőlve és ahogy eldobva a csikket észrevétlenül két kezembe fogtam az egyik kezét, lehunytam a szemem és motyogni kezdtem. Éreztem én ahogy próbálkozik, hogy kihúzza, de én erősen tartottam. És csak motyogtam tovább...

- Tout moun fèt lib, egal ego pou diyite kou wè dwa. Nou gen la rezon ak la konsyans epi nou fèt pou nou aji youn ak lot ak yon lespri fwatènite - éreztem ahogy az erő egyre csak gyűlik körülöttem... minden szavamra egyre sűrűsödik a levegő... és a végén... egy rövid, mégis hatalmas légörvény fújta a magasba a haját. Én meg csak.. mint aki jól végezte dolgát elmosolyodtam, és újra kitúrva a dobozt a zsebemből, annak oldalán megpattintva az újabb szálat végezte az újra a számban.

- Az istenek mindig adnak erőt... - motyogtam már a cigarettával a számban és újra hátra dőltem a padon.

[Haiti kreol nyelvezet]

Nem állítanám hogy értettem miket beszél. Még hogy én? És hogy voodoo? Meg szellem? Isten? Kissé talán már nevettetett is amiket mondott, de csak magamban. Rég leléptem én már arról az útról, amelyen még istenségekben hittem. Egy "istent" ismertem, és az "Lucifer" volt, azaz "hőn szeretett atyám," akit bepiáltan hibáztathattam amiért úgy élek, ahogy.
- Mond csak, Te mit is szívsz pontosan? - néztem Rá fel kérdőn, mert valahogy nehezemre esett elhinni hogy tiszta fejjel bárki hisz egy ilyen voodoo izében... - Én nem hiszek az ilyesmiben. Őszintén szólva egész pontosan azt sem tudom mi ez a voodoo-dolog. Bár dereng valami mindenféle bábukról amiket megátkoztak és tűvel szurkáltak, de... a többit homály fedi.

Szeretem ha valaki gondolkozik. - vigyorogtam magamban amikor egy pillanat alatt szúrta ki a gondolataimat és megtelepedett a padon. Lassú mosoly húzódott a számra ahogy lefordítottam a fejem, majd visszakapva föl, lépkedtem utána. Mégsem ültem le. Még... nem.

- Nem. Te... végzel minddel! - mutattam felé ujjaim közt a cigivel és újabb mosolyt hallatva jóóó mélyet szívtam belőle.

- Ismered a voodoo szellemét? - léptem aztán mégis közelebb, nem kéne, hogy bárki, bármit is halljon belőle. - Egy isten... aki ha hű vagy hozzá, bármilyen kérésedet teljesíti. - mosolyogtam sokat sejtetően.

- Necronomicon? Különös név - néztem elmélázva a szemeibe, s figyeltem hogyan száll a messzeségbe és oszlik szét a szájából kifújt füst. Majd követtem pillantását egy pad felé, ami nem messze tőlünk állt. Vállat vontam, és a padhoz sétálva leültem rá, onnan néztem Őt, de a következő kérdésére már nem tudtam biztosan okos ötlet volt-e ez tőlem.
- Hogy haragszom-e? - kérdeztem vissza, s keserű kis nevetést hallattam. - Ó hát hogyne, a világtörténelem szinte összes férfijára haragszom, miért? Talán a mosolyomért cserébe végzel minddel?

Újabb mosoly futott szét az ajkamon, és visszahúzva a dobozt kivettem egy szálat és meggyújtottam.

- Ez... nem egy egyszerű buli. - fújtam ki a füstöt a magasba, távol az arcától, ugye nem vagyok én egy... paraszt. - Ez a Necronomicon. - csúszott egy féloldalas mosoly az arcomra - Az álmaid és rémálmaid megtestesítője. Kinek mi. - kacsintottam újra szemezésre bocsátkozva egy paddal a nem is annyira távolban. Csiiiiiinos kislány. Ennyi még bele kell, hogy férjen.

- Van esetleg valaki akire nagyon haragszol? - tettem fel a kérdést hirtelen, enyhén összehúzott szemekkel. Kinek ne lenne!?

A kezembe nyomott egy VIP kártyát, én pedig érdeklődve néztem meg, ujjaim közt forgatva.
- Szóval egy buliba akarsz elcsábítani? Miért lenne a te bulid jobb, mint egyéb helyek? - tettem fel keresztkérdést, s megráztam a fejem amikor egy doboz cigit nyújtott felém. - Köszi, de nem dohányzok.