Helyi utak és utcák

- Oké... - dünnyögtem megjegyezve az útvonalat. Bár egyszerűbb lett volna elővenni a GPRS-t, bediktálnia címet. Mindegy. Lehúzva az ablakot rágyújtottam. A lámpánál egy papikának nem volt szimpatikus, mire én csak kacsintva megnyaltam a számat. Bosszankodva kanyarodott el, én meg mentem tovább.

[Conant ház]

- Vigyázz magadra Adam! - hajoltam még ki a lehúzott ablakon. - És... - nem is tudtam mit mondjak. - Sajnálom! - húztam el a számat, de Farrah akkor olyan kövéret nyomott, hogy a fejem majdnem ottmaradt Adam mellett.

- Ki akarsz nyírni?? - kérdeztem felháborodást színlelve, de ő csak vigyorgott. - Sejtettem hogy élvezed! - sóhajtottam nagyot, még egy utolsót az oldali visszapillantóba pillantva. Sajnáltam Adamet. De mit tehettem volna? Ő akarta ezt. Farrah szavai rántottak vissza a gondolataim közül.

- Adamhez. - vágtam rá hirtelen, mire úgy nézett rám, mintha nem lennék normális. végülis igaza volt. - Ööööö... ott menj egyenesen a lámpáig.. - mutattam előre - aztán a második kereszteződésnél egy jobbos... - folytattam.

Megálltam az út szélén. Hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, amikor a rendőrök nem álltak mg mellettünk,hanem továbbhajtottak. Vártam, hogy a srác kiszálljon, majd amikor hallottam a tompa puffanást, ahogy bevágta azt, újra sebességbe tettem a kocsit és padlógázzal indultam.

- Hova esz a fuvar? - kérdeztem most már nyugodtan,a tipikus hangnemben, ahogy Williammel szoktam beszélni.

Először megleptek a szavak amik elhagyták a száját, még soha nem hallottam ilyen cifrán káromkodni. Egy pillanatra a szemöldököm a homlokomra is szaladt ismét, és azonnal Farrah-ra néztem. Persze neki fogalma nem volt miért bámulok ilyen bután. Ám azután.. minden rendeződött. Legalábbis úgy tűnt. Aztán mégis csak újabb szavak... és én újra Farrah-ra pillantva kérlelőn bólintottam, hogy álljon meg.

- Megállnál...? - mondtam, de a szemeimből tudhatta, hogy most nem viccelek. Ő lassan learaszolt az út szélére, és a rendőrautó sebesen elhajtva mellettünk megállt az útszéli "pázsiton".

A kocsi még berregve járt és én újra Adamhez fordultam.

- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdeztem megtámaszkodva a háttámlán és mélyen a szemeibe néztem. Bólintott. Nagyot sóhajtottam. - Oké! Akkor a tied a pálya... - intettem az általa szorongatott ajtó felé. Farrah egy darabig csak ült, szótlanul.. és fogalmam sem volt mi a helyzetről a véleménye. De ez most nem is nagyon érdekelt. Adam fontosabb...

- Pont azért, mert mindjárt ott vagyunk. - mondtam Willnek. - Azt a kevés távot megteszem gyalog. És amúgy is, nem a gondolkodásról van szó, meg nem arról, hogy nem tudod befogni... egyszerűen csak...
Egy kisebb fajta káromkodássorozat csúszott ki a számon, aztán még a lány is rátett azzal, hogy Willt támogatta, és eszébe sem volt megállni.
- Nyugodt vagyok! - vágtam rá, de egyértelmű volt, hogy nem így van.
Arra inkább nem reagáltam, hogy felajánlotta a lány - Effy - hogy Will mehet hozzájuk, amíg úgy gondolom. Fene se tudja, hogy mit akarok, vagy mi lesz a barátságunkkal ezután.
- Fenébe is, nem vagyok gyerek! - mondtam miközben magamban mérgelődtem tovább, de az ajtó nyitóját továbbra sem engedtem el.
Valamiért olyanok voltak most, mint két aggódó szülő és ez nagyon nem tetszett. Eddig is megvoltam igazi szülők nélkül, most nem kell, hogy ők játsszák el a szerepet.
- Effy... hadd szálljak ki! - váltottam kérlelő hangra.
Nem hittem, hogy ezzel meggyőzöm, de megpróbálkoztam vele. Ha más nem, amikor a zsaruk megállítják - ha megteszik - akkor kiszállok és ennyi.

- Figyelj Adam, nem foglak kirakni min valami kölyökkutyát, ami nem kívánatos a háznál... - mondtam határozottan. - Max Will... úgyis jóban van a bátyámmal... ellesz ő nálunk, amíg te... lenyugszol... De semmiképpen sem Állok meg - jelentettem ki. - Főleg mert mögöttünk jön a jard - mondtam nagy sóhajjal. Neee akarjanak megállítani... naaaa... légyszi.

Egy szót se szólt, ezért nem firtattam tovább a dolgot. Végülis én úgy éreztem, hogy igazam volt. Visszafordulva útközben összeakadt a tekintetem valahogy Farrah-éval, és láttam, ahogy elmosolyodik. Olyan tündöklő volt a mosolya... még így... tisztán is. Nagyot sóhajtottam és ahogy ismét a kezére tévedt a pillantásom, valahogy elkapott újra AZ az érzés. Ami a börtönben. Milyen jó meleg volt a keze! És ahogy észre sem vettem az enyém is finoman ráfutott az övére...

Adam hangja térített újra észre!

- Hogy mi? Hogy mit akarsz? - fordultam azonnal ismét hátra, elkapva a kezemet. - Eff, meg ne állj! - mutattam felé a mutatóujjammal, azzal újra Adamhez fordultam.

- Ne legyél hülye, Adam! Majd otthon gondolkozhatsz! Már mindjárt ott vagyunk! Ha akarod, akkor addig befogom. - mondtam ki az utolsó szót, félrehúzva az ajkamat, de ezúttal komolyan is gondoltam. Hogy én miért nem tudom soha befogni a pofámat??

Willre néztem. Ezt nem gondolhatja komolyan! Nagy levegőt vettem, mielőtt megszólaltam volna. Nem kommentáltam a dolgot, de tudtam, hogy mit kell tennem, mielőtt túlzottan felhúzom magam a dolgokon... Muszáj...
A lányra néztem, és megütögettem az ülése hátulját, hogy egy kicsit figyeljen rám.
- Már nincs olyan messze Chance Harbor. - mondtam ki a nyilvánvalót, és már meg is láttam várost jelző táblát. - Itt állj meg! Én kiszállok, mielőtt olyat teszek, amit megbánnék. Mindenkinek jobb lesz így.
Már nyúltam is az ajtóhoz, hogy amint lelassít, nyithassam ki, aztán már itt sem vagyok. Nagyon nem voltam jó passzban, és most még hozzájött ez is Dianával... Bármilyen apróságon képes lennék kiakadni.

- Oké, oké...nyugi Adam...- néztem rá a tükörből. nem akartam én balhét... - És megértem,ha dühös vagy... bár mi... - utaltam a magamfajtákra - szóval nálunk ez nem jelent nagy dolgot... - beszéltem csak úgy, hogy ne álljon be a kínos csönd. Na akkor tuti, hogy egy fán kötünk ki.Aztán leshetem a pöttyös nyuszijaim...

- Fehér bárány? - kérdeztem meghökkenve. - De én ebbe nem szólok bele... - pillantottam Will szemébe és láttam benne valami ismerős... bajkeverős villanást. A"mi fajtánk" -jutott eszembe egyből. El is mosolyodtam rajta, amit kapásból félre is értett, mert a váltón nyugvó kezemre simította az övét. Csak nagyot sóhajtottam, de nem szóltam, nem tettem semmit...

- Na, oké, oké! - kaptam föl a kezeimet újra védekezőn Farrah szavaira. - Az azért egyedi eset volt. - bizonygattam, félig komolyan, de a vigyor mégis ott játszadozott az ajkamon. - De most mit csináljak? - rántottam meg a két vállam a kezeimet is felkapva. - Csak rágerjedtem a selymes kis tollaira... - vigyorogtam már megint. - Te nem érezted? - fordultam oda Farrah-hoz kérdőn összehúzott szemekkel. Na jó, oké, nem életem legkellemesebb emléke, de ha már egyszer úgy volt... Azért nem mondom, hogy nem vagyok hálás, hogy mégis megszabadítottak a dögtől...

Ám akkor Adam közbe szólt és a hangjából nem tudtam megítélni hogy mit is érezhet. Vagy mi az amit gondol. Viszont... egy már dolog nyilvánvaló. Most már nem kell paráznia a nőtől. Akármin is veri majd a nyálát, semmit nem vethet a szemére!
De ahogy Farrah újabb szavaira reagált... Hát nagyon úgy nézett ki aki nem akarja felhasználni a helyzeti előnyt. Kapcsolatok... Blöá! Isten ments! - futott át fejemen a gondolat, próbálván megakadályozni, hogy az arcomra is kiüljön az undor. De aztán mégis megszólaltam.

- Nézd a jó oldalát! - fordultam hátra hozzá, próbálván leplezni a vigyoromat. - Mostantól te lettél a fehér bárány. - vigyorodtam végülis el. Már nem bírtam tovább...

Láttam Willen, mennyire szórakoztatja a helyzet. Már azon voltam, hogy behúzok neki egyet. A kezem már ökölbe is szorult, de végül uralkodtam magamon.
Csak nem fogom megütni a gyerekkori barátomat?! - kaptam észbe. De valahogy nem jöttek az indokok, hogy miért ne tenném.
- Nem tudom, mire képes, de láttam már egy-két érdekes helyzetben. Ha ki van bukva... - inkább nem fejeztem be.
Nem tudom, hogy most miért csinálta, de nem is akartam nagyon elgondolkodni rajta. Még mindig reménykedtem abban, hogy nem Róla van szó. Csak egy véletlen egybeesés.
- Képzeld el, nem! - mondtam a lánynak kicsit élesebben, mint kellett volna. - A józan eszemre hallgattam. Füveztem és ittam, igen. Megbolondította az eszem, de ettől függetlenül tudtam, hogy hol a határ.
Ezután inkább hallgattam. Ki voltam bukva a lányra, de valószínűleg nem kényszerítette Dianát semmire, ezért úgy gondoltam jobban teszem, ha hallgatok, mielőtt komolyabban elfajulnának a dolgok.
- Mennyi idő, míg visszaérünk? - kérdeztem.
Ha nagyon koncentráltam volna, meg tudtam volna becsülni a hátralévő időt, és hogy hol is vagyunk, de nagyon nem ott járt az eszem. Ki akartam szállni! Minél hamarabb!

- Will, hadd ne beszéljek arról, droghatás alatt Te mikre vagy képes... - mosolyogtam gyilkosan. - Vagy tán már elfelejtetted, Alo születésnapját a farmon? - kacsintottam rá. Úgy szedték ki a kezéből a libát hárman. Jó kis emlék volt, amivel bármikor előhozakodhatok, tekintve, hogy nekem még csak hasonló sem volt. Valahogy sosem buktam az animal-szexre.

- Egyébként most merje valamelyikőtök azt álltani, hogy Adam nem csempészt be valakinek a lompit... - néztem először Willre, majd a visszapillantóból Adamre.

Ahogy Farrah leírta az "áldozatot" jót derültem, hisz ez ráillett bármelyik csinos kiscsajra a városban. Sok itt a szép lány. De amikor meghallottam Adam hangját a hátam mögül... hidegen... a szemöldököm a homlokomra szaladt... és valahogy ott is felejtette magát. Lassan fordultam hátra.

- Te komolyan azt gondolod, hogy a kis barátnőd képes lenne leállni evvel?? - mutogattam hüvelyk ujjammal Farrah felé a volán mögött és alig bírtam leplezni a röhögésemet. Ez valóban igaz lenne? És Adam egy ilyen lány miatt ijedt vissza még a szőkétől is? Hát simán megcsalja! Méghozzá egy nővel! - és erre a gondolatra féktelen röhögés tört ki belőlem. Nem akartam én megbántani... dehogy is, csak éppen maga a helyzet késztetett arra, hogy nevessek.

- Bocs... , bocs...! - emeltem fel a két karomat felé védekezőn és próbáltam a számat alaphelyzetbe állítani miközben visszafordultam előre. - Hát ez KÉSZ! - vigyorogtam még mindig, de már csak hangtalanul, hogy ne lássa.

Nem tudom, meddig aludtam, de arra ébredtem, hogy hatalmasat koppan a fejem. Nem valami jó ébresztő. Hamar rájöttem, hogy nem történt semmi komoly baj.
Biztos csak valami állat volt… - gondoltam, amikor meghallottam a lány magyarázatát.
- Adam vagyok amúgy. – mondtam a fejemet tapogatva.
Nem mintha bármit is számítana a nevem. Valószínűleg nem leszünk barátok, és soha többet nem látjuk egymást. Csak talán így könnyebb.
Többet megint nem szóltam. Nem volt mit mondanom. Csak hallgattam őket, és próbáltam úgy tenni, mint aki ott nincs. De őszintén megvallva egész vicces helyzet volt. Ahogy a lány „oktatta” Willt. Hát, ilyen sem hallottam még. Ha nem olyanok lennének a körülmények, mint amilyenek, még jól is szórakoznék.
Az ez után következő mondatok viszont ledöbbentettek. Nem is tudtam megszólalni, pedig lett volna pár kérdésem. De Will megtette helyettem. A leírás alapján, na meg amint meg lett említve a vita… biztos voltam benne, hogy kikről van szó, és nem lehet tévedés.
Ettől függetlenül győzködtem magam, hogy nem Dianáról beszél, vagy legalább egy másikról, nem az én barátnőmről. Nem sok sikerrel.
Jó párat nyeltem, mielőtt megszólaltam volna. Én annyira nem tartottam viccesnek a helyzetet, mint ők ketten.
- Valószínűleg, igen. – válaszoltam a lánynak.
Közel sem voltam olyan nyugodt, mint remélhetőleg a hangomból meg lehetett ítélni. Próbáltam leplezni az érzéseimet. Lehet, hogy tényleg csak félreértés az egész. Lehet, hogy a lány csak túlzottan részeg volt, vagy túlzottan beszívott, és csak képzelte…
Bárcsak így lenne!

- Tudod, én már csak ilyen vagyok - kacsintottam rá. Miért nem bírja ki, hogy békén hagyjon? Nem értem én ezt a pasit. Más már rég fölfogta volna, hogy kocc van...

- Fogalmam sincs,nem kértem tőle önéletrajzot, amikor találkoztunk. Magas, jó segge van,szép cickók, barna hosszú göndör haj, barna szemek, hatalmas mosoly, nyílt arc... - adtam rövid személleírást a leányról. - És ha jól emlékszem, valami pasi miatt is ment köztük a feszkó úgy két percig. Mármint a szőkével... Amíg be nem ütött a cucc...

- Mit gondolsz, Adam? A te csajod csalt meg velem? - vigyorogtam.

- De legalább reménykedtem. - kacsintottam rá, de a további szavaira már újra nevetnem kellett. - Jaaaj, Kiscicám... ne nyilatkozz olyanról amit még nem is próbáltál... - villantottam kaján vigyort, ám aztán egy kósza gondolat suhant át a fejemen.

- Diana? - kérdeztem vissza újabb vigyorral - Tényleg Diana? - vigyorogtam még szélesebben. - Csak nem a mi jó Adam barátunk Dianája? - vicceskedtem poénnak szánva a dolgot, hisz meg se fordult a fejemben, hogy az a csini bombázó akár még csak le is ereszkedne Farrah-hoz, nem hogy szóba álljon vele. Magasan hordta az orrát a pipike.

- Bocs fiú - pillantottam a visszapillantó tükrén keresztül a hátul ülő srácra. - De a haverodat verd agyon, ha egy árokban kötünk ki azért, mert nem bír a farkával - mondtam teljesen nyugodt, száraz hangon.

- Miért Willy, mit vártál, hogy majd azt mondom: "Aaah, ez az William, gyerünk, aaah, kérlek még" - kezdtem el pornós hangon nyögdécselni. - Ezt te sem gondolhattad komolyan - jött az éles váltás és hangom kegyetlen cinikussággal csattant a kocsiban. Újabb váltás. Tudunk mi beszélgetni...

- Tudod, ha te is jönnél, azzal lenne elcseszve az élvezet... túl... lelohasztó vagy - kacsintottam rá. - Amúgy valami Diana azt hiszem... meg egy szőke lány, akinek C-vel kezdődik a neve. Cassie? Lehet... Szegényem annyira bekokózott - nevettem. - Viszont a barna lány... jól csókol - vigyorogtam és egy pillantást vetettem Willre.

Nagyot sóhajtottam.

- Nem csak... - nevettem el hitetlenül megrázva a fejem, de inkább kínlódva mint viccesen - Tudod Adam jó srác. Olyan igazi életre való! Tuti, hogy még viszi valamire... - Nem úgy, mint mi!-tettem még hozzá de ezt már csak fejben. - Nem érdemelte meg, hogy belerángassam a szarba. - Ni-ni! Csak nem a bűntudat beszél belőlem? Nagyon is az! De miért pont neki? Ám aztán tovább beszélt és én végre rá nézve összehúztam a szemeimet.

- Azt hiszem kösz, ez segített! - mosolyodtam már el - Most már legalább tudom, hogy nem én vagyok a Sátán. - vigyorogtam - Te vagy az! - vigyorogtam tovább, és finoman megveregettem a combját.

- Ez az, Effy, csak így tovább! Itt még nem szállóige a Jensen név! - vigyorogtam finoman felfelé húzva a kezem a combján, mire hatalmasat rántott a kormányon. Majdnem lefejeltem az üveget, de egy ami biztos, megtanultam a leckét. Ahogy Adam is akinek a feje nagyot koppant a hátsó ablakon.

- Most ez mire volt jó? - kérdeztem vádlón nézve a lányra, mintha csak ő nem élvezné. - Ne játszd meg magad Eff. - használtam azt a szót, ahogy csak a bátyja hívogatta. - Tudom, hogy nincs ellenedre. - vigyorogtam újra rá. - Na de inkább mesélj! Kik az új áldozataid? - kérdeztem olyan váltással, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Megfektetted őket? - meresztgettem a szemöldököm kaján vigyorral. - Egyszer meghívhatnál engem is egy ilyen partira! Azt hiszem lenne részetek valami jóban is. - vigyorogtam tovább ügyet sem vetve közben Adamre, aki még mindig a fejét fájlalva elég mogorván tekintett felénk.

- Be ne depizz itt nekem te is, mert megőrülök... - néztem rá ijedten. Mi bajod van, Will? - kérdeztem magamban. nem szokott ilyen lenni. - De ez a mi sorsunk Will, visszük szegényeket a rosszba... ha mákom van, már a két csaj eltűnt a házunkból, akikkel az éjszakát töltöttem. Full KO... ha énnekem kiestek dolgok, képzeld el két tisztának... Azt sem tudom már mit toltunk... - ráncoltam a homlokom. Hogy miért beszéltem? Mert nem akartam erről a depis témáról beszélni...

- Hát látod! És pont ilyenkor bukok bele! - húztam el a számat egy nagy sóhaj kíséretében. - De azt hiszem neki már ennyi is épp elég volt. - intettem hátra megint Adam felé. - Nem akarom teljesen lehúzni. Az övé egy teljesen más világ. - tartottam egy rövid szünetet - És amúgy jó haver. - tettem hozzá csak mellékesen. Nem is értettem miért pont vele beszélem ezt meg. Fogalma sincs arról mi az kiállni valakiért! - De azt hiszem ez a része neked ismeretlen. - csúszott ki aztán mégis. Hogy honnan jött ez a letargia... fogalmam sincs! De azt tudtam, hogy minél előbb meg akarok szabadulni tőle!

Hallgattam a "sztorit" és csak bólogattam néha, szememet az útra szegezve. Hiába voltam ébren, mégsem volt az agyam a helyén. De hogy is lett volna? Csoda hogy mozgok.

- Azért valami izgisebbre számítottam - húztam el a számat. - Látszik, hogy Chris nélkül unalmas vagy... - néztem rá egy pillanatra. - Kocsmai verekedés, kurvák... komolyan ilyen elcsépelt szarságokkal foglalkoztatok? - gúnyolódtam még mindig. Közben a visszapillantóból láttam, hogy a srácon erőt vett a kimerültség, vagy csak épp kiközösíti magát. Egyre megy végül is. Nem szólt bele, nem tett hozzá...

Farrahra pillantottam, de aztán vissza előre az útra. Egy szót sem szóltam. Nem tudom miért fagyott belém a szó, nálam ez ritkaság volt. De aztán még egy pillantás hátra Adamre... aki útközben elaludt, nagyot sóhajtottam.

- Konkrétan a tipikus "rosszkor rossz helyen" sajátos példája. - kezdtem aztán bele, de tőlem szokatlanul lassú, nyugodt tempóban, mindvégig a futó sávokat bámulva az orrunk előtt. - El akartam vinni őt kicsit kikapcsolódni. - intettem a fejemmel hátrafelé. - Túlhajtja magát. - beszéltem, de aztán itt be is fejeztem. Ez a része úgysem érdekli. - Szóval lazítottunk kicsit. Kocsmai verekedés... vagy valami olyasmi, de onnan még sikerült meglépni. Aztán a sztripperbárból én elszórakoztam egy csinos kis barnával, némi ráhatás segítségével - na nem mintha annyira kellett volna rá hatni - aztán már csak szirénák... és valahogy épp ott voltunk a középpontban. Fogalmam sincs miért jöttek ki, de ez van. Még mázli, hogy a maradékot sikerült eltüntetni.

(Rendőrség)

- Nos... akkor hallgatom a mesét - pillantottam Williamre a szemem sarkából. - Tudod, hogy nehogy véletlenül az árokban kössünk ki, mert valaki sikeresen elintézze, hogy ne aludjak - szóltam oda neki szúrós hangon.

- Mit csesztetek el, hogy bekasztlztak? Netán cicáztál egy kíberrel? - vigyorogtam.

- Még nem is láttam rendőrautót belülről.. - vigyorogtam még mindig Adamre, de neki valahogy már nem volt olyan jó kedve. Kicsit megpróbáltamén is visszavenni. Már amennyire sikerült.

- Ne nyűglődj már, lesz majd mit mesélni az unokáidnak. - vigyorogtam és magam is meglepődtem, hogy milyen kereken meg tudtam fogalmazni a mondatot. Egy zseni vagyok! Nem vitás. Nem tudom meddig ülhettünk ott benn, de aztán végül, a barnát is betuszkolták oda mellénk.

- Mi az csinibaba, velük nem sikerült lerendezned? - kérdeztem a képébe vigyorogva - De azért bent ugye befejezed amit elkezdtél? - vigyorogtam újra és láttam a szemeiből, hogy ha most szabad lenne a keze egy oltári nagyot kapnék. Nekem is lehet szerencsém. És ennek megint örülni kezdtem.

Egyszer csak egy toccsanó hang... és Adammel rögtön egymásra néztünk. A fű a rendőrautó tetején végezte. De mázlinkra a két figura már teljesen másfelé figyelt és beszállva a kocsiba már indította is a motort.

Útközben lecsúszik! Ezt megúsztuk! Legalábbis ha mázlink van...

(Rendőrség)