Don Matheo Pizzeria

(Jensen ház; nappali)

Egész úton nem beszéltem. Valahogy nem éreztem semmit amit ki kéne mondanom, Chris hiába piszkálgatott. Bekaphatja! Ennyi volt a véleményem róla. Na meg az egész kreténségéről. Miért is gondoltam én hogy majd megváltozik? Andréa óta ugyanaz a kib*szott nagy seggfej. És nem is tűnik úgy, hogy valaha változni fog.

Ahogy megállt a kocsi én a visszapillantóba néztem. Eff visszanézett rám, amikor Conor már kászálódott, de egy gyors mosollyal nyugtáztam hogy ez így nem mehet sokáig tovább. Valamit majd tennem kell. Valamit amivel meggyőzhetem ezt az állatot. De aztán nem kattogtam tovább ezen, most nem, és a többieket követve én is kiszálltam.

- Soha többet nem vezetek - dünnyögtem. Egyszer tényleg ki fogok így nyírni valakit. Rosszabb, mintha skizofréniás lennék. - Bocs, nem volt szándékos... - vettem oda neki és láttam, hogy valamit matarászik, de úgy voltam vele, hogy ha megsérült, majd otthon megoperáljuk. Úgyis mindjárt odaérünk. Már csak 2 sarok se.

[Jensen ház]

- Értem. - feleltem egyszerűen azzal újabbat szívva a cigiből csak kibámultam az ablakon. Ahogy ma viselkedett... talán jobb is így. Mindannyiunknak.

De akkor hirtelen a fékbe taposott és én kajakból lefejeltem a szélvédőt.

- Az isten verje meg Farrah mi az istent csinálsz? - kérdeztem hátradőlve dörzsölgetve a fejemet. - Azt hiszed ez olyan kurva jó játék? - kérdeztem megtörölve az arcomat ahogy végigfolyt valami az oldalán. Vér. Azonnal lehajtottam a tükröt és megnéztem. A szemöldököm. Felszakadt. - Remek... - nyűglődtem tovább és keresni kezdtem valamit amivel letörölhetem. Nem volt vészes, de... istentelenül fájt.

- Valószínűleg már szétcsapta magát, szóval nem kell aggódnod - néztem rá egy pillanatra. Így... tisztán, eléggé elszomorító volt a dolog. Hogy mire hazamegyek, a bátyám vagy nem lesz sehol, vagy totál kiütve. És ebből áll az életünk... De mit sír a szám? Én ugyan ezt a látványt és érzést nyújthatom neki.

Út közben majdnem tövig nyomtam a féket, ahogy megjelent előttem valaki, de azzal a hirtelenséggel el is tűnt. Muszáj lesz csinálnom valamit...

- Kösz. - kaptam a szál után és azonnal nagyot szívtam belőle. Megnyugtatott, habár nem is tudom miért voltam ideges.

Már egy ideje döcögtünk és szerencsére valamiért elfelejtette az előbbi örült tempót.

- Christian... otthon van? - kérdeztem aztán újra felé fordulva útközben, miközben kiszórtam a hamut az ablakon.

- Szívd el... - adtam oda neki az enyémet. Tulajdonképpen nem is kellett, csak úgy rágyújtottam, hogy csináljak valamit. De ahogy ugyebár rám szólt, már engedtem is ki a kéziféket és indultunk felénk. Már előre frusztrált voltam az elkövetkezendő napok miatt. Chris meg Will egy helyen... Talán jobb lesz, ha nem is tartózkodok otthon... Max... kimegyek a fészerbe - jutott eszembe, miközben szemeimet az útra szegeztem és csak nyomtam a gázt.

- Én már rég feladtam, hogy megértsem. - pattantam be mellé - Vagyis ezzel ne fáraszd magad. - villantottam rá egy műmosolyt aztán vissza előre, ölemben a kajákkal.

- Esetleg mehetnénk? - kérdeztem, mikor egy ideje már a motor is járt. - Fáradt vagyok. És talán adhatnál egy szálat nekem is?! - fordultam aztán újra felé.

- Őszintén? Nem tudom felfogni... - néztem rá az autó teteje fölött. Csak hitetlenül néztem rá. - Vagy ez az a tipikus "Mindig az kell, amit nem kaphatsz meg", szitu? - kérdeztem felvont szemöldökkel. - Bár... még ezt sem igazán érteném meg... nem értelek, William - azzal megrázva kissé a fejem bepattantam a kormány mögé. Az eszemet eldobom... Ennek hatására alighogy gyújtásba kapcsoltam a kocsit, már gyújtottam is meg a cigit a számban.

- Miért... Olyan nehéz elképzelni, hogy mindent megadnék, hogy megcsókolhassalak? - szedtem fel az elgurult kólát és kaptam le a becsomagolt szeleteket a motorházról, miközben olyan természetességgel beszéltem, mintha csak azt mondanám, hogy a "Fű zöld." vagy hogy "kék az ég..".

Hirtelen, rohadt hirtelen ért, ahogy megkapott és a kocsinak szegezett. Majdhogynem köpni-nyelni nem tudtam. Pedig úgy visszaszövegeltem volna neki, de mégsem tudtam, csak hallgattam és hallgattam, egészen az utolsó mondatáig. Ott viszont teljesen földbegyökerezett a lábam és a pincébe esett az állam. WTF?

- Will, te észnél vagy? - kérdeztem enyhe fáziskéséssel, amikor ő már a kajáját szedte össze a motorháztetőről és készülődött bevágódni a kocsiba. Azt hiszem, az agyam teljesen megfagyott.

Úgy viharzott el mellettem, mint akit puskából lőttek ki, a kóla nem kis ütéssel végezve a mellkasomon. Hát jó! Ha te úgy... akkor én is úgy!

Kivágva az ajtót vágtattam utána és levágva a pizzát és az üveget a kocsi motorházára, - ami persze nagyot csattanva borult fel és szépen legurult az oldalán - elé léptem és a kocsi sofőrajtajához szorítottam. Nem annyira hogy fájjon, csak annyira, hogy rám figyeljen.

- Idefigyelj Eff! Oké, hogy szar napod van, nekem is! Oké, hogy kimerült vagy, én is! De nem kéne a cseszett szar kedved miatt folyton engem baszogatni, világos? - kérdeztem még mindig a mellkasommal tartva a kocsi oldalán. Tudtam, hogy a tűzzel játszom, nagyon is. De ez most veszettül nem érdekelt! Dühös voltam! És csak a szemei között futtatva az összehúzott tekintetem tévedt pillantásom véletlenül az ajkaira. Gyönyörű volt.

- Talán érdemes lenne meghalni egy csókodért... - néztem még mindig az ajkait nagyot nyelve. De aztán újra a szemeibe pillantottam... és ellökve magam a kocsitól és tőle egy elfojtott sóhaj kíséretében indultam el hogy megkerüljem a motorházat.

- Hogy kérted-e? Javasolnám hogy fordulj orvoshoz a memóriaproblémáiddal... - vágtam oda neki, s miután megindult, meglehetősen gyorsan a csaj utánunk szólt, persze ő már nem hallotta, miért is hallotta volna, így én vettem el az üdítőt.

- A cseszett kólád - vágtam a kezébe, azzal kivágva a hely ajtaját indultam meg célirányosan a kocsihoz. Szinte hallottam magamban, ahogy mások azt mondják "Mint a házasok". Nem tudom, miért viselkedtem így. De kezdtem eljutni arra a szintre, hogy nem is érdekelt, csak érjek már haza és dőljek már be a rohadt ágyamba és aludhassak.

- Oké, akkor legyen eeegy... - kutattam szememmel a hátsó pultot. - Egy abból és egy abból is! - mutogattam - Elvitelre! És csapjon hozzá még kedves kisasszony egy üveg colát is, oké? - mosolyogtam rá a lányra. Nem volt csúnya, de most nem volt energiám effélékhez. Ami nálam ugye nagy szó!

- Jó lenne, ha leszállnál rólam Eff! - fordultam aztán oda hozzá - Kértem én, hogy gyere értem? Nem! Mondtam, hogy mondd meg hová menjek és megyek. Vagyis most már jó lenne ha lekopnál rólam. - vágtam oda neki teljesen monoton hangsúllyal azzal visszafordultam a lány felé aki átadta a csomagot.

- Kösz kislány. - kacsintottam rá, azzal elindultam az ajtó felé. Megtorpantam. - Na mi az? Nem jössz? Csak nem gyökeret eresztettél? - szóltam vissza cseppnyi iróniával.

- Nem kösz... én már ettem - mondtam a mellkasomon összefűzött karokkal. Az más dolog, hogy szinte bármikor bírtam enni, de most nem is akartam, meg talán ki is jött volna, amit betermeltem otthon. Csak unottan a pultnak dőltem összefont karokkal é néztem ki a fejemből.

- Kapkodd már magad kis szívem, nem érek rá egész éjjel - néztem rá penge mosollyal.

- Hát... akkor legalább valami örömöt is okozok neked, ha már másképpen nem hagyod. - fújtam cseppnyi iróniával egy nagy sóhajt követően, azzal megnyitva az ajtót fejemmel befelé intettem, hogy menjen, majd követem.

- Pedig talán épp ez a szándékom. - motyogtam már csak az orrom alatt, de nem is biztos hogy hallotta. Talán jobb is így. Ezért magam is beléptem.

- Szépjóestét Kisasszony! - villantottam mosolyt a pultnál álló kiszolgáló lányra. - Kérnék szépen elvitelre egy... - kezdtem bele, de aztán hátrafordultam Effyhez - Te? Semmit? - kérdeztem érdeklődő szemekkel.

- Az nem biztos, ha ő évezi, még én is élvezem - kacsintottam rá kiszállva a kocsiból.

- Megyek, semmi kedvem órákat várni rád... ha netán túl csinos lenne a pincérlány... - mondtam unottan. - Szóval.. majd csattogtatom az ostort. Mert jól esik látni, ha szenvedsz - mondtam csak úgy. Effy, ez most hogy jött ide? Fogalmam sincs... Gáz...

- Ó, el ne olvadjak... - forgattam meg a szemeim, ahogy előre engedett.

- Nehogy azt hidd, hogy Chris nem élvezné ki a dolgokat. - kacsintottam rá még egyet, de aztán vigyor helyett inkább egy nagy sóhaj tört fel. Will mire adtad a fejedet? Miért nem vagy képes végre leállni? Menteni a bőrödet? Nem tudtam megmondani. Csak azt az egyet tudtam, hogy valamiért kell nekem! Valahogy éreztem. A zsigereimben. És ha most valami hülye, romantikus hős lennék, azt mondanám, hogy 'ez elkeserítő'... De valahol az is volt.

- Na, de megvársz itt? Vagy bejössz velem? - mutattam befelé már félig kinyitva az ajtót, hogy előre engedjem. Hiszi vagy sem, de az az angol vér, ott van valahol legmélyen. Csak eddig még soha nem volt senki akit a dolgok mélyére engedtem.

- Csak olyan erotikus a hangod - kacsintottam rá. -Tudod... bassza a fülemet! - közöltem, arra utalva, hogy fogja már be vége, vagy megütöm. Én meg a féltékenység. Vele kapcsolatban. Ugyan már... hány barátnőmmel járt. Csak szimplán rohadtul elegem volt, hogy egész nap az ő kénye-kedve szerint kell furikáznom.

- Tudod... abban Számomra semmi poén nem lenne, így legalább látlak szenvedni - vigyorogtam. Hirtelen eszembe jutott, amiről a Csónakházban beszéltek a bátyámmal... De... inkább nem akartam tudni. Valahogy... el tudtam képzelni mi is lett volna a vége... Bár én rohadtul nem emlékszek rá,hogy ott lettem volna Chrissel azon a bulin. Arra emlékszek, hogy valami speckó cuccal készültek, mindenkinek külön valami...

(A park)


- Látom morcos vagy! - vigyorogtam újra, két kézzel kapaszkodva a majrévasban amikor csaknem elütötte a lányokat. - Vagy csak féltékeny? - vigyorogtam rá. Egy szót se szólt, egyelőre.. csak a szemforgatósdi, azzal fék és újra indult. Gondolom hátha lefejelem a szélvédőt. Nem jött be.

- Ott... ott... ott...!!! - álltam neki kézzel lábbal mutogatni, amikor kis híján elszáguldott a pizzázó mellett. Újra fék... éles kanyar... és végre megérkeztünk.

- Te, ha ki akarsz nyírni, az is elég, ha rám mászol. Christian biztos megteszi helyetted... - kacsintottam rá egy nagy sóhaj kíséretében azzal kimásztam az ajtón.