Don Matheo Pizzeria

- Conor, kesztyűtartó - adtam ki neki az utasítást, hogy hol talál egy kis nyugtatót. A visszapillantóban Willre lestem és már léptem is a gázra. Annyira hívogatott, hogy még tovább gyorsuljak, de már így is a sebességkorlát fölött lavíroztam. Úgy döntöttem, először Conort passzolom le. Adamék úgyis arra laknak, amerre ki szeretnék menni a városból.

[Jensen ház]

Na, igen. MOST volt az a pillanat. Amikor nem mennék Conor ellen. Persze az is biztos, ha csak egyetlen ujjal ért volna Eff-hez, én... De tudtam, hogy érte még az életét is odaadná. Vagyis nem féltettem.

Conor tombolt. Mégsem tudtam elugrani elég gyorsan az útjából és mi ott maradtunk Eff-el ketten.

- Azt hiszem mégiscsak jobb lesz, ha hazaviszed. - fűztem hozzá a nyilvánvalót, de akkor ő is otthagyott. Vártam. Nem mentem azonnal utána. Ha Christian épp valamit rosszul mérne fel akkor... Jobb a békesség. Ebben a helyzetben.

Mire kiértem Conor már benn ült, és Eff után én is beszálltam.

- Ha útba esik, Adam. Ha nem akkor majd gyalog megyek. - mondtam ki összefűzve a karjaimat hátradőlve teljesen egykedvűen. Végülis teljesen mindegy volt. Csak maradjon meg a nyugalom és a béke.

- Nem érdekelsz Eff, engem itt ne merj hagyni! - csaptam az asztalra közelebb húzódva a szemeihez, de nagyon jól tudta, hogy soha nem bántanám. Előbb rágnám le a tíz ujjamat. És ezt az esetek többségében ki is használta. Valahol ekkor jelent meg az a kölyök az asztalnál.

- MI VAN! - néztem rá teljes szigorral. Betojt. Ez máskor még tetszett is volna, de most kurvára nem voltam vicces kedvemben. A kezem kibaszottul fájt, a húgom megzakkant, és mégy egy kör por sincs nálam, ami jobbra derítené a kedvemet. Reszkető kezekkel nyújtotta oda a számlát, és én hozzávágtam egy bankjegyet.

- Most pedig húzzunk! - álltam fel szinte kilökdösve Willt és elindultam az ajtó fele.

- Kurva vicces vagy Conor - vágtam felé egy hülye vigyort. - De az úgy működik, hogy a csávóka jön hozzám, nem én őhozzá - dőltem hátra és az egyik otthagyott pizzaszeletem nagyon csábítgatott még, hát én meg mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.

- Tesó, így is úgy nézel ki, mint egy csöves... akkor meg nem mindegy? - kérdeztem szemétkedő pillantással. Mit is mondtam az előbb? Ja igen, a kísértés... Hát még mindig nem megy.

Végül megettem amit az előbb nem bírtam legyűrni, mire kijött a pincérkölyök. Conor nem volt a legkedélyesebb amúgy sem, hát most meg, hogy fennállt a veszélye, hogy gyalogolnia kell, teljesen kivolt. A gyerek már félve beszélt hozzá, de aztán fizettünk és elindultunk a kijárat felé.

- Szálljatok be - Szóltam oda nekik egykedvűen. - Ki hol akar kiszállni? - izzítottam be a motort.

- Nekem jó lesz gyalog is. - rántottam meg nemtörődöm módon a vállamat, de csak hogy fedezzem a szemeimet ahogy valami "Ez most mi?" pillantással a szemei felé néztek. Tudtam, hogy nem válaszolhat. Mégis érdekelt. Furcsa volt. Piszkosul az.

- Bele! - vágtam rá tisztán és komolyan. De aztán mégis folytattam - Nem tudtál volna otthon szólni? Hogy "Hé! Bratyó! Már nagyon viszket! Vagyis készülj rá, hogy otthagylak a piccsbe..." - vettem fel valami istentelen nyivákolós hangot. Imádtam a húgomat! De amikor megkattan... akkor ember legyen a talpán aki elviselje. - Még ezzel a barommal is inkább eljövök - mutattam Willre - mint hogy gyalogoljak mint egy koszos csöves... - guvadtak a szemeim a szemeibe.

- De... full komolyan gondoltam - válaszoltam a gyújtómmal játszadozva. De tényleg komolyan gondoltam. Sőt, amíg ettek, azon filóztam, lelépjek-e. Kicsit... Feszélyezett, hogy mindketten velem vannak. Külön imádtam mind a kettőt, csak ez így most... főleg a reggeli után.

- Komolyan fiúk, nem vagyok taxis - néztem felváltva rájuk. Jó, mondjuk Willel... hmm. Na de kiveregettem a fejemből szépen a dolgokat és a bátyámhoz fordultam. - Most komolyan, belehalnál, ha mást is kéne csinálnod, minthogy szétkeféld az agyad? - kérdeztem, de nem bunkón, csak olyan általánosan.

Összehúztam a szemem a szavaira. Meglepett. Hová a fenébe akar menni? Na nem mintha közöm lenne hozzá csak... Bár... de! Azt hiszem van közöm hozzá! Csak hát Conor előtt itt...

- Engem kihajíthatnál Adamnél. - töröltem meg én is a kezeimet. Nem így terveztem a nap hátralévő részét, de... Most ellenkezzek?

A számban megállt a falat.

- Ugye nem mondod komolyan, hogy itt akarsz hagyni? - vettem fel a lehető legbambább pofát. - Még hogy én... gyalogoljak? - guvadtak ki a szemeim - Ráadásul... vele? - intettem hüvelykujjammal Will felé. - Hát ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből húgi... - dobtam el inkább az utolsó szeletet. - Nem tudom hová akarsz megpattanni, és nem is érdekel. De engem előbb vigyél haza! - zártam le itt a témát intve a pincérnek hogy húzza ide a belét.

- Amíg nem remegsz érte, mucikám, addig biztosan nem - kacsintottam rá. A kocsimban volt. Tudtam, éreztem, hiába, hogy még csak most vettem birtokba. Kb megettem a fél pizzát és a whiskyért nyúltam, mikor Conor elkapta a kezem. - Na menj a picsába, Conor... Engedd el a kezem - néztem rá szúrósan. Komolyan, mintha ovisok lennénk. - Inkább tömd a majmot, bro. Ne engem szekálj - mosolyogtam bájosan és ahogy elengedte a kezem töltöttem egy újabbat magamnak és legurítva leöblítettem a maradék kólámmal, aztán folytattam az evést, de nem nagyon ment már.

- Ja, úgy 5-6 szeletig... - válaszoltam Willnek. A többit már nem bírtam megenni, így inkább csak ültem és vártam, hogy ők is befejezzék.

- Akartok még innen valahova menni? Vagy megoldjátok gyalog? - kérdeztem közbe. Aszfaltig akartam nyomni a gázt és azt a város belterületén nemigen lehet.

Nem jött be. A whisky nem jött be, ami a véremet illeti. Ahogy csúszott le az újabb és újabb pohár, egyre feszültebb lettem.

- Látom végre jó az étvágyad. - mosolyogtam Eff-re, és tényleg örültem neki, hogy rendesen eszik. De most mégis más volt ami foglalkoztatott. Nyugi Will! Nyugodj le! Ezért nagy levegőt vettem... és lassan fújtam ki.

- Kösz a semmit. - fintorodtam el azzal újabb adagot töltve bedobtam gyorsan és visszafordultam a pizzámhoz. Ha ló nincs... Persze azért fejben ütlegeltem magam, hogy hogy lehetek ekkora balfasz, hogy otthon hagyom a készletemet. Jellemző...

- Még ha lenne se kapnál - mosolyogtam rá. Hát naná, hogy nem aspirynre gondolt vagy egyéb fájdalomcsillapítóra. Úgy látszik, ez a dolog belémivódott Willtől. Fhuu, mennyire utáltam olyankor, na persze stikában megoldottam én.

Csak a szemeimet forgattam és bedobtam a duplámat és már jött is a gyerek a pizzákkal. Mint valami barbárok, úgy faltak. Nem bírtam ki és lőttem egy fotót róluk. Ó igen, újabb kép, amivel ha úgy adódik, zsarolhatóak. Aztán mintha mi sem történt volna kezdtem én is eszegetni. Egy szelet, még egy... Három és így tovább.

- Kapd be Chris! - löktem meg a vállammal és útközben már én is valahogy... elvigyorodtam. Lehet ezt a marhát egyáltalán komolyan venni? A válasz, lehet. Amikor azt diktálják a szemei. Volt már olyan alkalom amikor nem szívesen packáztam volna vele. De ez most nem az az alkalom volt.

Csak figyeltem a kezét ahogy a poharamba célzott, és szinte szurkoltam, hogy bár még szín józan, de ne öntse az ölembe. Sikerült is. De ki tudja hogy...? Aztán egy kezet éreztem a lábamon. Kizárásos alapon tudtam kié az. Legalábbis reméltem! Kellemes volt. Meleg. És a poharamat fixírozva valahogy én is elmosolyodtam.

- Akkor fenékig! Rád... te barom! - vigyorodtam már fel én is megemelve a poharamat, és amíg mindenki célzott, én az asztal alatt visszaszorítottam azt a finom, simító kezet. Most BÁRMIT megtettem volna, hogy... Hogy legalább magamhoz ölelhessem. Mégis... a következő volt a csobbanás, a whisky csurdogálása az asztalon, aztán megérkeztek a pizzák, és úgy estünk neki mint a vadállatok.

- Jajj, cukifiúúú... - csücsörítettem felé - Csak nem félted a szüzességedet? - vigyorogtam. - Vagy az már 2 éve az előzetesben ugrott? - sóhajtottam panaszosan, mire megérkezett az üveg. Nem is haboztam újratölteni a poharamat és ahogy Will is megkapta az övét, azt is teletöltöttem.

- Látom húgi te sem bírtad sokáig. - vártam be vigyorogva az övét is, és magasba emelve a poharamat vártam, hogy ők is megemeljék az övékét. - Akkor most igyunk... RÁM! - csaptam az övékének a poharat összelötyögtetve az asztalt, de nem mondanám, hogy érdekelt. Bedobtam, azzal hangosan koppant a pohár alja az asztalon. Ekkor volt, hogy a pizzák is megérkeztek.

- Háháááá.. - dörzsöltem volna össze a két kezem hisz piszok éhes voltam, de akkor belém hasított megint a fájdalom. - Bassza meg... - mérgelődtem. - Húgi! Nincs nálad valami... fájdalomcsillapító? - emeltem meg a szemöldököm sokat sejtetően. Régen mindig kész "gyógyszeres" szekrény volt.

Elhúztam a szám és sóhajtva gyújtottam neki meg az elcsórt szálat. Aztán jött a pincér srác. Jóóó véleménye bátyámról már az arcán ült. Fasszaaa. Ám amikor Will is közölte, hogy inni fog, kezdett elegem lenni.

- Basszátok meg, kettő pohár lesz! - fújtam ki az ipari mennyiségű füstöt. Nem szólhatott miatta egyik sem. A pia... Nem veszi el az eszem és nem is szoktam csak úgy iszogatni, de a whiskyt szeretem, egy-két pohár nem fog megártani. A srác meglepetten bólintott, majd elmondta, hogy mindjárt készen vannak a pizzák, kérünk-e még valamit. Én hozzácsaptam még egy kólát aztán innentől én megszűntem. A fiúk, jobban mondva a bátyám boldogította.

De ahogy eltűnt a gyerek, folytatta a hülyeségeit. Észrevétlenül levéve a bal kezem az asztalról Will combján kötött ki. Nem, most nem incselkedtem, csak felé pillantva megsimogattam.

- Ami nem fájna, ha nem cseszed szét azt a kib*szott ablakot. - fűztem hozzá csak unottan Conor megnyilvánulására. Tudtam én, hogy a tűzzel játszom. Csak éppen nem érdekelt. De miért nem? Megkergültem volna? Meglehetősen. Megkergített a szerelem! - És többek között örülnék, ha a farkaddal játszadoznál nem velem. - fintorodtam el felkönyökölve az asztalra. Ránéztem a dobozra és nagyot nyelve megkívántam. De aztán feljebb tévedt a tekintetem, megláttam ahogy a füstöt kifújva a nyelve finoman végigsiklik a szája szélén... és akkor már egészen mást kívántam meg. Ekkor érkezett az üveg whisky. Épp jókor és én megköszörültem a torkomat.

- Azt hiszem lesz még egy pohár. - jeleztem a srác felé intve.

- Neeee izgulj, húgiii! Ez csak jááátééék! - vigyorogtam megint mire meg is érkezett a dupla feles. Egyetlen húzásra dobtam be. - Oké, akkor meggondoltam magam. Hozz egy üveggel! - vigyorodtam el. Kurvára fájt a kezem. Nem tudom már mikor fájt utoljára ennyire. Cucc meg nem volt nálam semmi se! Pancseeer! Jó lesz most az enyhébb fájdalom csillapító. Aztán ha meg mégse, akkor meg majd kerítünk valamit.

- Adj nekem is húgi. NE légy ilyen önző! Fáj a kezem... - nyúltam a dobozáért elcsórva belőle egy szálat. Persze azért útközben elfintorodtam egyet. Nem szerettem. De megteszi ez is.

- Azért örülnék neki, ha a homokozást nem előttem rendeznétek - játszadoztam a térdemnél a nadrág rojtjával. - Tudjátok épp rávettem magam, hogy egyek - tettem hozzá gúnyosan. Unalmas volt már, ahogy Chris szinte ugyanazokat játszotta el újra ás újra.

A srác kihozta az italokat, bájosan megköszöntem és míg vártunk a pizzára, az asztalra könyökölve vettem elő egy szál cigit, a dobozt az asztalra dobva gyújtottam meg. Hiányzott már. Amíg feküdtem, még cigizni sem cigizhettem.

- Miért ver az Isten engem veletek? - bámultam magam elé a semmibe.

Hallottam a fülemben Eff hangját, de csak elmosolyodtam. Majd meglátod te azt, hogy mennyire nem! - vigyorogtam már mire az asztalhoz értünk de akkor visszavettem a vigyoromat. Aztán Chris megint rákezdett a szokásos cseszekedésére.

- Kopj le rólam Chris! - volt az első reakció unottan, de csaknem tágított. - Mondd levennéd rólam a mocskos mancsodat? - fejtettem már le magamról a kezét. - Inkább magadhoz nyúlkálj! - köptem még oda aztán visszafordultam a sráchoz. - Kösz nekem nem kell a feles inkább valami narancsot. És egy csirkés pizzát. -mosolyodtam el, becsukva az étlapot.

- Hová sietsz húgi!? - vigyorogtam ahogy kikapta a kezemből az étlapot, de aztán nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Belebújtam a papírokba. Teljesen. És nem telt sok időbe mire megjelent a pincérgyerek.

- Egy feles nekem is jöhet, csak pohárban. - vigyorodtam fel - Sofőröm van. - kacsintottam Eff-re, nem mintha bármikor zavart volna ha piásan vezetek. - De tudod mit? Legyen kettő! - mutattam az ujjammal és rávigyorogva Will fiút is átöleltem. - Na meg dobj hozzá még egy óriás sajtosat! - ráztam meg Will vállát, ahogy mocorgott a kezeim alatt.

A csaj előtt le a kalapom. Egyszer biztos, hogy miatta fognak kidobni valahonnan. Nem szerettem, ahogy mindenkivel kikezd állandóan. De lenyeltem. Kénytelen voltam. Aztán hagyva őt továbbra is elöl menni surrantam utána és közöltem Willel:

- Hang vagy - kacsintottam rá. - Csak hang... - azzal én már ültem is le a bátyámhoz, elkapva egy étlapot. Valahogy úgy éreztem, hogy a fiúk megesznek egy egész pizzát, szóval én sem közösködök. Hamarosan jött is a pincér srác.

- Szia! - köszöntem vissza neki mosolyogva. - Lesz egy kóla és egy feles pizza - magyaráztam neki. Szerintem, ha azt mondom, a feját hozza ki tálcán, azt is kihozza. - A fele legyen gyrosos és e a másik fele pedig valami csirkés sajtos... - mosolyogtam tovább, majd ahogy a fiúkhoz fordult én hátradőltem mosolyogva.

- Éhen döglök! - céloztam meg azonnal a pultot, egy elég mutatós kiscsajjal a háttérben. - Helló szivikém! Nyomj meg egy étlappal! Meg a számoddal. - kacsintottam rá, de nemigen volt kedvező a válasz. - Oooké! Jó lesz a barátnődé is! - vigyorogtam újra mire a pofámban landolt a mappa. - Ha nem, hát nem. - rántottam meg a vállamat és elindultam egy már messziről kiszúrt asztal felé.

Kipattantam a kocsiból és az ajtóban várakozó bátyám felé masíroztam. Nem várhattam be Willt. AZ már feltűnő lenne neki. Amiket csinálok, a kétértelmű megjegyzések és a többi... az mindig is így volt. Ha nem épp beszólogattunk egymásnak. De aztán ő is beért minket és ahogy a bátyám szokásához híven, szinte dúvadként tört be a pizzériába, én ahogy elhaladtam Will mellett, vééletlenül a kezem a fenekén kötött ki egy pillanatra és szinte futólépésben lekkett bepótolnom a lemaradásomat, mielőtt Conor még kidobat minket a stílusával.